Ebben az évben a nálunk focizó gyerekek száma nagyon megnövekedett, hiszen Solymárról több labdarúgó is átigazolt hozzánk, akik nagyon nagy erősítést jelentetnek nekünk. Elsősorban az U15 és U17-es csapatunkba jöttek át sokan, de a ksebb csoportunkban is nőtt a focizni vágyók aránya.
A téli teremtornák nagyon jól sikerültek, hiszen a Winter Cup-on négyből három csapatunk is diadalmaskodott. A tavasszal is sorra szállítottuk haza a jó helyezéseket. 2011 tavaszán a 2000-es csapatunk legjobb Pest megyei csapatként bejutott az iskolai Diákolimpia fonyódi döntőjébe. Mivel a csapat minden játékosa nálunk játszik és már évek óta az alapítvány támogatja őket (terembérlet, mezek, nevezési díjak) ezért ez az alapítvány sikereként is elkönyvelhető.
A nyáron továbbra is közösen az egyesülettel napközis és balatoni, illetve szigetszentmártoni edzőtábort is szerveztünk a gyerekeknek!
A 2011-es évben csapataink versenyeztetésében jelentős változás történt, hiszen nyártól négy korosztályunk a másodosztályú kiemelt bajnokságban szerepel. Az U13 és U15-ös alakulat Bakti József vezetésével és az U17 és U19-es gárda Széplaki József irányításával vágott neki az ősznek. A kezdeti nehézségek után a kisebbeknek több a nagyobbaknak kevesebb siker jutott. De az egészet nagyon pozitív dolognak ítéljük.
Az év végén sikeresen pályáztunk az új Sporttörvény keretein belül és így nagyobb támogatást tudunk adni a gyerekeknek. A következő évben szeretnénk ennél nagyobb összegre pályázni.
Alapítványunk 2007. június 6-án a Pest Megyei Bíróság 13. Pk. 60. 175/2007/5 végzése alapján jogerőre emelkedett. 2011-ben a a Vörösvár Kft., aWaldi KFT és a Bozsik programban való részvételünkért az MLSZ támogatta szervezetünket, valamint ebben az évben már a szja 1%-át is többen felajánlották nekünk!
Támogatásukat ezúttal is köszönjük.
A befolyt pénzt terembérletre, nívós tornák nevezési díjainak kifizetésére, sportszerek, labdák vásárlására, mezek biztosításáraés a tehetségesebb gyerekek között kiosztott jutalmak beszerzésére fordítottuk.
2012. március 19., hétfő
2012. február 9., csütörtök

Kérjük ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át a Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítványnak! Adószám: 18716645-1-13 Köszönjük
alapítványunk az elmúlt években a következő összegeket gyűjtötte össze az 1%-okokból
| 2009. | 2008.évi SZJA támogatás | elutasítva | |
| 2010. | 2009.évi SZJA támogatás | 149 212 | 2010.10.02 |
| 2011.10.13 | 2010.évi SZJA támogatás | 140 653 | 2011.10.13 |
| 2011.12.08 | 2010.évi SZJA támogatás | 12 889 | 2011.12.08 |
| 2012.10.29 | 2011.évi SZJA támogatás | 108 551 | 2012.10.29 |
2011. december 21., szerda
TAO
Mint arról Ön is biztosan értesült a Kormány döntése értelmében a látvány-csapatsportágak (labdarúgás, kézilabda, vízilabda, kosárlabda, jégkorong) támogatottsága terén jelentős változások álltak be 2011. július 1-jét követően. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: TAO) rendelkezik a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezményéről.
Alapítványunk is sikeresen indult ezen a pályázaton a 330.000 ft önrész mellé 2.925.000 ft-ot szeretnénk két cég társasági adójából megpályázni.
Alapítványunk is sikeresen indult ezen a pályázaton a 330.000 ft önrész mellé 2.925.000 ft-ot szeretnénk két cég társasági adójából megpályázni.
2011. október 17., hétfő
1%
A 2010-es évben az szja 1%-ból 141.000 ft gyűlt össze, amit a szponzori pénzek mellett a TAO önrészének biztosításához használunk majd fel.
Dübörgünk
Alapítványunk az elmúlt pár hónapban a következő dolgokat vásárolta a gyerekeknek:
Az U15-ös csapatnak egy komplett mitre garnitúra szerelést
Az U19-es és U17-es csapatnak 12 mitre labdát
12 db labdát az U13-as és U15-ös csapatnak
50 db-os bójakészletet
12 db sportszárat
Az U9 és U7-es csapatnak 30 db winner mezt és nadrágot

12 db karikát koordinációhoz
Az U13-as csapat 18 db mezt
Sok sikert és erőt a használatukhoz!!!
2011. május 31., kedd
2010-es közhasznúsági jelentés
Alapítványunk kuratóriuma közhasznú szervezetként minden év május 31-ig köteles elfogadni egy az előző évről szóló közhasznúsági jelentést.
Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítvány 2010. évi közhasznúsági jelentése:
Alapítványunk 2007. június 6-án a Pest Megyei Bíróság 13. Pk. 60. 175/2007/5 végzése alapján jogerőre emelkedett. 2009-ben a a Vörösvár Kft. és a NUPI programban való részvételünkért a PMLSZ támogatta szervezetünket, valamint ebben az évben már az szja 1%-át is többen felajánlották nekünk!
Támogatásukat ezúttal is köszönjük.
A befolyt pénzt terembérletre, nívós tornák nevezési díjainak kifizetésére, sportszerek vásárlására, és a tehetségesebb gyerekek között kiosztott jutalmak beszerzésére fordítottuk.

2011. február 8., kedd
1%
Kérjük ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át a Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítványnak! Adószám: 18716645-1-13 Köszönjük
A tavalyi évben 149.212 ft gyűlt össze a felajánlott 1%-ból!
A tavalyi évben 149.212 ft gyűlt össze a felajánlott 1%-ból!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)